Keresés űrlap

Jelenlegi hely

Villamosenergia beszerzési hírek

Villamosenergia szektor hírei

Több tízezer okos mérőt telepíthet hamarosan a Mavir

2012-ben a Mavir 11 milliárd forint feletti adózott eredményt ér el, míg a működése során semmilyen olyan zavar nem keletkezett, amely a fogyasztókat érdemben érintette volna. Idén elindul az okos mérési projekt - számolt be a társaság vezérigazgatója egy mai sajtóebéden.

200 főt bocsát el az EDF Démász: rezsi és az új adók a háttérben

A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál, a dolgozók önként távoznak a cégtől, így az áramszolgáltató magasabb juttatást kínál, mint amennyit a törvény elbocsátáskor előír - írta szerdai számában a Délmagyarország.

További rezsivágás: az Elmű a versenypiacon biztosítana árkedvezményt

További 8%-os kedvezményt ajánl egyes lakossági fogyasztóinak az Elmű-Émász csoport. Az áramszolgáltató a kedvezményt az idei évre biztosíthatja azon lakossági fogyasztói számára, amelyek vállalják, hogy 2014 végéig versenypiaci feltételek mellett szerződnek a társasággal. Az "Online Tarifa" néven futó terméket választó fogyasztóknak ugyancsak vállalniuk kell, hogy a szolgáltatóval szinte kizárólag internetes kapcsolaton keresztül érintkeznek, illetve intézik ügyeiket.

42,5 millió forint feletti megtakarítás Békéscsaba Megyei jogú város önkormányzatának villamos energia beszerzésében

2013. április végén jelentős sikerrel zárult Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának villamos energia beszerzése céljából indított közbeszerzési eljárása, a Sourcing Hungary Kft. által lefolytatott eljárás aktuális áron kalkulálva 247.388.664 forintos beszerzési értéket képviselt.

Sourcing 2013 Q1 – Villamos energia piaci negyedéves jelentés

A tavalyi év végén útjára indítottuk egy új szakmai anyagunkat, mind villamos, mind földgáz energia témakörben, Sourcing energia piaci negyedéves jelentés néven. Az összeállítások mindig az előző negyedév legfontosabb piaci fejleményeit, eseményeit foglalják össze, bemutatják a Sourcing Hungary Kft. által – kis- és középvállalati (KKV), nagyvállalati valamint a közbeszerzési szférák számára – szervezett tenderek, eljárások volumen adatait, egyéb statisztikáit, a piacon megfigyelhető kereskedői aktivitást, árszinteket, tőzsdei mozgásokat és trendeket. Április hónapba lépve lezárásra került a 2013-as év első negyedéve (Q1), így alább publikáljuk az elmúlt 3 hónapban végzett villamos energia aktivitásunkat bemutató jelentést.

A magyar fogyasztók is jól járnak az árampiacok összekapcsolásával?

Az Európai Unió tagállamai célul tűzték ki, hogy 2014-re létrehozzák az egységes európai energiapiacot, amelynek részeként számos egymással szomszédos ország indított projektet nemzeti energiapiacaik összekapcsolására. Magyarország tavaly csatlakozott a már korábban együttműködésre lépő cseh és szlovák másnapi villamos energia piacához azzal a szándékkal, hogy egyrészt sikerüljön feloldani a hazai piac korábban megfigyelhető anomáliáit, másrészt pedig hogy tapasztalatokat gyűjtsön az integrált piaci működésről.

8 millió forintos megtakarítás Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzatának villamos energia beszerzésében

2013. február közepén jelentős sikerrel zárult Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzatának villamos energia beszerzése céljából indított közbeszerzési eljárása. A Sourcing Hungary Kft. által lefolytatott eljárás aktuális áron kalkulálva 29.824.844 forintos beszerzési értéket képviselt.

Változnak a villamos energia hatósági díjtételek

Két hete fogadták el azt a törvényt, mely átalakítja a Magyar Energia Hivatalt (MEH) és létrehozza a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatalt (MEKH). Ugyanakkor a törvény egy másik részében átcsoportosítást hajtanak végre a minden villamos energia fogyasztó által fizetendő, a VET 147. §-ában szereplő pénzeszközök között.

Villamos energia beszerzések 2014

2013. év rendhagyó módon indult energia beszerzési szempontból, mivel a villamos energia tőzsdék több éves mélypontra süllyedtek. Gyakorlatilag alig zárult le a 2013. évi ellátási időszakra vonatkozó tendereztetési időszak, februárban elején kezdetüket vették a 2014. évi ajánlatkérések, tenderek. Az év első fele mindig a földgáz energia beszerzésről szokott szólni, mely így idén egyelőre háttérbe szorult, mivel mind fogyasztói, mind pedig kereskedői oldalon a villamos energia kapott abszolút hangsúlyt. Cégünk a Sourcing Hungary Kft. az év eddig eltelt részében már több mint 400 GWh villamos energiát versenyeztetett, közel 300 db fogyasztó számára.

Veszteségessé vált az Elmű az árcsökkentés és a közműadó miatt

Az Elmű-ÉMÁSZ cégcsoportnál nem bánnák, ha a kormány által kijelölt könyvvizsgáló vagy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is áttekintené adataikat - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Marie-Theres Thiell, a vállalat igazgatóságának elnöke, aki szerint a terhek aránytalan megosztása miatt a cégcsoport veszteségessé vált.

Oldalak