Keresés űrlap

Jelenlegi hely

Földgáz beszerzési hírek

Földgáz beszerzés szektor hírei

Belenyúlnak a MOL gázárképzésébe

Megjelent az Országgyűlés honlapján a földgázellátásról (GET) és a biztonsági készletezésről szóló módosító javaslat. A javaslatot önálló indítványként Rogán Antal nyújtott be. Amennyiben a törvénymódosítás a most megjelent tartalommal kerül megszavazásra, akkor a jövőben 600 millió köbméterig csökkenthető lesz a biztonsági készlet és a hazai földgáztermelők (így a MOL is) az egyetemes szolgáltatásban felhasznált mennyiségig miniszteri rendeletben kihirdetett áron lesznek kénytelenek értékesíteni a felszínre hozott földgázt.

Egy nap alatt módosították a gáztörvényt

Ahogy azt várni lehetett, a tegnapi nap során az Országgyűlés elfogadta a még pénteken Rogán Antal által benyújtott törvénymódosító javaslatot, aminek értelmében az egyetemes szolgáltatás esetében minden ármeghatározási kérdés az energiaügyekért felelős miniszter hatáskörébe kerül. Így az importgáz és a hazánkban termelt földgáz árát is a következő időszakban Fellegi Tamás határozhatja majd meg az egyetemes szolgáltatásnál. A miniszter ugyancsak rendelkezhet majd a biztonsági földgázkészlet mértékéről is.

Sikeres energia beszerzések az egészségügyi szektorban

Társaságunk az elmúlt időszakban több egészségügyi intézménynek, kórháznak bonyolított le sikeres közbeszerzési eljárást, ahol minden esetben alkalmaztuk a versenyszférában népszerű elektronikus árlejtést. Nagy öröm számunkra, hogy a beszerzések eredményeképpen az intézmények jelentős megtakarításokat tudtak elkönyvelni, ami egyaránt javítja a kórházak gazdasági működését és a közpénzek hatékonyabb elköltését. Mind villamos energia, mind földgáz energia beszerzésekben jelentős megtakarításokat értünk el. Az általunk szervezett beszerzésekben összesen 980 millió forintos beszerzési értéken közel 200 millió forintos megtakarítás értünk el egészségügyi szervezetek számára.

Lendületben az északi projektek

Még tart a válság és gyenge a szénhidrogén piac, a hosszú távon tervezõ projektek azonban jól haladnak. A tenger alatti Északi Áramlat gázvezeték felét már lefektették, a norvégiai vizeken új lelõhelyek kiaknázására készülnek, és bõvül az ország tartályhajó flottája is. Igaz, norvég energia miniszter megkongatta a vészharangot is: csökkenteni kell a szénhidrogén beruházások fejlesztési költségeit, mert olyan mértékben elszaladtak a kiadások, hogy sok projekt veszélybe kerülhet miatta.

Csaknem 30 milliárddal tartoznak a háztartások a gázszolgáltatóknak

Megközelíti a 30 milliárd forintot a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók kintlévősége, és a fűtési idény elején már több mint50 ezer nem fizető fogyasztót kapcsoltak ki a szolgáltatásból - mondta el Szilágyi Zsombor, az Emfesz igazgatója a II. Energy Summit Hungary 2010 konferencián csütörtökön Budapesten. Szilágyi Zsombor emlékeztetett arra, hogy már 2009-ben a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók mindegyike veszteséges volt. A gáz világpiaci ára emelkedett és emelkedik, bár az import forintban számolt ára nagy mértékben a devizaárfolyamok mozgásától függ.

Válságadó az energiaszektorban

Újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött az Országgyűlés október 18-án. Ezek a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz.
Az energiaszektor kiemelt súllyal szerepel a válságadók között. A 18-án meghozott törvény az energiaellátó cégekre a nettó árbevétel alapján számított adóalap 1,05 százalékát rója ki különadóként. Ez a számítások szerint 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben - az egész energiaszektort tekintve - évi 70 milliárd forint.

Visszatér a hatósági energiaár

Ismét hatósági ára lesz a lakossági és kisfogyasztói energiának akkor, ha a parlament jóváhagyja azt a két törvénymódosító javaslatot, amelyeket Rogán Antal fideszes képviselő nyújtott be szerdán az országgyűlésnek. A politikus a gázellátásról és a villamos energiáról szóló törvényt írná át.

Teljes csőd az energiapiaci szabályozás

Amit lehet, elrontott a kormány az energiapiac szabályozásában az elmúlt hét évben, vélik szakértők.


A világos és konzisztens kormányzati stratégia hiánya jellemezte Magyarországon 2003-2009 között a villamosenergia-piaci szabályozást, a döntések a szakértői háttérelemzésekkel, energiapolitikai stratégiával ellentétesen születtek meg - állapította meg a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet Korrupciókutató-központja és az Energia Klub együttműködésében, az Energia Kontroll Projekt keretén belül készült elemzés.

2010 Q1 – Sourcing eredmények

Társaságunk számára nagyon mozgalmas volt az első negyedév, jelentős eredményeket értünk el. Az általunk kezelt beszerzési érték az első negyedévben meghaladta a 30 milliárd forintos összértéket. A februári földgáz kampányunknak kiemelkedő sikere volt, ahol összesen 230 millió m3 mennyiségben bonyolítottunk le ajánlatkéréseket közép- és nagyfogyasztók megbízásából. Villamos energia beszerzésekben 198 millió kWh mennyiségben szerveztünk tendereket. Teret hódítottunk az állami beszerzések területén is, ahol 3 milliárd forintos értékben vezényeltünk eljárásokat.

10,00%-os földgáz energia áremelkedés április elsejétől

Az Energia Hivatal nyilvánosságra hozta az áprilisi gázáremelkedés mértékét. A korábban kiszivárgott információkhoz képest nincs számottevő eltérés, átlagosan 10,1%-kal növekednek az egyetemes fogyasztói gázárak. Tekintettel a választásokra, igencsak zötyögősre sikeredett az áprilisi gázár rendezésének kérdése, amit mi sem példáz jobban, hogy az elmúlt 10 napban kétszer is változtatták a gázárakat befolyásoló rendeleteket.

Oldalak