
Társaságunk az elmúlt 8 hónapban több, mint 4,0 milliárd forintos összértékben szervezett állami beszerzéseket földgáz energia és villamos energia témakörben, ahol összesen 42 fogyasztó számára 380 fogyasztási helyen 900 millió forintos megtakarítást értünk el, ezzel hozzájárulva az állami költségvetésből gazdálkodó szervezetek eredményesebb működéséhez. A beszerzések során 22 sikeres közbeszerzési eljárást bonyolítottunk le, ahol vállalatunk komplett szolgáltatás kertében biztosította a sikeres lebonyolításhoz szükséges műszaki szakértelmet, módszereket, bevált gyakorlatokat és eszközöket.
A szabad piaci energia beszerzés egy új dimenziót nyitott meg az állami beszerzésekben, hiszen korábban hatóságilag meghatározott árak miatt az energia nem volt beszerzési téma. Ennek megfelelően nincs megfelelő tapasztalat és számos nehézség és probléma merült fel (lásd lent [1]) a beszerzések során. A döntő bizottság számos eljárást érvénytelenített, amelynek eredményeképpen a hibás előkészítés és lebonyolítás miatt az érintettek beragadtak a korábbi szolgáltatóhoz a piaci árakhoz képest magasabb árakba.
Amíg a folyamatosan csökkenő világpiaci villamos energia árak egy kedvező lehetőséget teremtettek a szabadpiacra történő kilépéshez, addig földgázban a július elsejétől kötelező szabadpiaci vételezés az állami költségvetésből gazdálkodó szervezetek számára is lépés kényszer volt. A jogalkotók nem teremtettek lehetőséget az egyetemes szolgáltatásból történő vételezésre 20m3/h teljesítmény felett, így július elsejétől számos önkormányzati intézmény - köztük iskolák, óvodák, múzeumok - kezdte meg a vételezést a szabad piacon, amely számos bizonytalanságot és kockázatot hordoz ezen szervezeteknek ( pl. olajárakhoz és USD árfolyamhoz kötött nehezen kezelhető képletes árformulával, mennyiségi sávok, kötbérek stb.)
A versenyszférában szerzett tapasztalatok alapján társaságunk elhivatott célja volt, hogy az állami szektor szereplői számára is támogatást nyújtson az energia beszerzésekben. Az elmúlt időszakban a szabadpiacon elérhető alacsony árak indokolttá tették az egyetemes szolgáltatás elhagyását, hiszen az aktuális villamos energia árakhoz képest 20,0-30,0%-os megtakarítások voltak elérhetők. Földgáz témakörben pedig konkrét lépésekre volt szükség, hogy időben cselekedjenek egy irányított szabadpiaci tenderszervezéssel, hiszen ellenkező az aktuális szolgáltató által megküldött kötelező ajánlat lépett életbe, ahol már nincs alku, tárgyalási mozgástér.2009. szeptember 11-én a Közbeszerzések Tanácsa 839. nyilvántartási szám alatt társaságunkat regisztrálta a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékbe, így a Sourcing Hungary Kft. hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezetként feljogosítást kapott közbeszerzési eljárások [2] lebonyolítására.
Ősszel megindítottunk egy kampányt, amelynek célja volt több száz állami intézmény - köztük Önkormányzatok, Oktatási és Kulturális Intézmények, Egészségügyi intézmények és Közszolgáltatók - tájékoztatása a szabad piaci energia beszerzés lehetőségeiről, elérhető megtakarításokról, valamint információ biztosítása a földgázban elkerülhetetlen kötelező szabad piacra lépésről. A februári szakmai rendezvényünkön [3] is óriási érdeklődés mutatkozott, amelyet 120 intézmény, 180 fő részvételével bonyolítottunk le. A konferencián a nagyfogyasztók által tartott előadások mellett, a legnagyobb földgáz energiakereskedő társaságok biztosítottak információkat a fogyasztóknak a kötelező szabadpiacra lépés körülményeiről, lehetőségekről. A rendezvényt követően szakembereink számos közbeszerzési eljárást készítettek elő és bonyolítottak le. A kampány eredményeképpen a tavasz folyamán kiírt energia témájú közbeszerzési eljárások meghatározó százalékát (>40%) társaságunk menedzselte komplett eljárás vagy szakértői szolgáltatás keretében.
Az általunk lebonyolított eljárásokba lehetőség szerint alkalmaztunk a versenyszférában népszerű elektronikus árlejtést, amelynek keretében a kereskedők egy internetes licit formájában versenyeztek. Az elektronikus aukciók óriási előnye, hogy amíg a kereskedők számára áttekinthetőséget, versenysemlegességet és esélyegyenlőséget biztosít (hiszen egy előre rögzített perem feltétel rendszer mellett kizárólagosan az ár/árformulára történő licitálás során az nyer aki a legalacsonyabb ajánlatot prezentálja) addig az ajánlatkérők számára a piacon elérhető legalacsonyabb árat garantálja a nyílt verseny miatt. Társaságunk szakemberei részt vettek az elektronikus árlejtést szabályzó rendeletek előkészítésében, így megfelelő jártassággal rendelkezők az aukciók gyakorlatában, amelyet a szakembereink által előkészített és lebonyolított 3500 aukciós szám is megerősít. Az elektronikus árlejtésben tapasztalatok szerint 3-10%-kal kedvezőbb eredmények érhetők el.
Összegyűjtöttük azon problémákat, amelyekkel szembe kell nézni az állami beszerzések esetében és amelyek hozzájárultak a kudarcokhoz, eredménytelen eljárásokhoz, nem kívánt szigorú feltételekhez, konstrukciókhoz. Megkülönböztetünk passzív problémákat, amelyre nincs ráhatásunk és aktív problémákat, amelyek kezelhetők. Több esetben a fogyasztók költségmegtakarítási címen nem alkalmaznak tanácsadót, aminek eredményeképpen a költség elkerülés helyett óriási többlet költség jelentkezik. (pl. sikertelen eljárás miatt már nincs idő lefolytatni a tendert, így a fogyasztó beragad az aktuális szerződésébe, úgy a magas árba; olyan elemek kerülnek a szerződésekbe, aminek óriás nagy kockázata van és jelentős költséget képviselhet)
Hivatkozások
[1] https://www.sourcing.hu/node/279/edit#problema
[2] https://www.sourcing.hu/kozbeszerzes
[3] https://www.sourcing.hu/aktualis/sikeres_energia_rendezveny_sourcing_szervezeseben