Sourcing Hungary kft.
Sourcing Hungary kft. webhelyen lett közzétéve (https://www.sourcing.hu)

Címlap > Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények

Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények

2012. november 19., hétfő

Közzétette az idei harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a német közszolgáltató óriás, az E.On, ezek összességében felemásak lettek az elemzői várakozásokhoz képest. Bár a menedzsment az idei évre vonatkozó várakozásait megerősítette, rossz hír a részvényeseknek, hogy a 2013-ra adott prognózisok a vezetőség szerint nem tarthatók. A részvények a hírre több mint 7%-ot estek a mai kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • Az E.On árbevétele 15%-kal nőtt az idei harmadik negyedévben, a működési költségek emelkedése miatt azonban az üzemi eredmény már jelentős, közel 50%-os visszaesést mutat.
  • A pénzügyi veszteség ugyan csökkent a bázisidőszakhoz képest, nettó soron azonban így is 107 millió euró veszteség lett, szemben az egy évvel korábbi 196 milliós nyereséggel.
  • Az idei évre vonatkozóan a menedzsment megerősítette várakozásait, a 2013-as prognózisok kapcsán azonban közölték, azok nem teljesíthetők.

Ma reggel tette közzé a harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését az E.On, mely az EBITDA esetében elmaradt az elemzői várakozásoktól, az egyszeri tételek nélküli nettó profit azonban felülmúlta azt.
Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények
Az E.On az idei harmadik negyedévben 15%-kal, 28,2 mrd euróra tudta növelni árbevételét, az üzemi eredmény azonban ennek ellenére jelentős, 48%-os visszaesést mutatott. Ebben elsősorban az egyéb bevételek 42%-os csökkenése, valamint az anaygköltség és az amortizáció jelentősebb (18 ill. 96%-os) emelkedése játszott szerepet.
Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények
Bár pénzügyi soron a veszteség mértéke csökkent a bázisidőszakhoz képest, a nettó eredmény így is 107 millió euró veszteség lett, szemben az egy évvel korábbi 196 milliós nyereséggel.
A 12 havi gördülő EPS ezzel ismét a negatív tartományba süllyedt.
Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények
Mit mond a menedzsment?

Az idei évre vonatkozóan megerősítette korábban adott várakozásait az E.On, ezek szerint az EBITDA 2012-ben 10,4-11 mrd EUR között lehet. Ez egyszeri tételek nélküli nettó eredmény pedig 4,1-4,5 milliárd euró között alakulhat.
A 2013-as évet tekintve a menedzsment korábban arra számított, hogy EBITDA-ban 11,6-12,3 mrd EUR közti nyereséget tud majd elérni, míg az egyszeri tételek nélküli profit 3,2-3,7 milliárd EUR között lehet. Most azonban a vezetőség úgy látja, ezek a prognózisok nem teljesíthetők, elsősorban a globális gazdasági bizonytalanságok, valamint az energiapiacon végbemenő jelentős változások következtében.
Árfolyamreakció
A befektetők negatívan fogadták a híreket, az E.On részvényei több mint 7%-ot estek a ma reggeli kereskedésben, ezzel masszívan alulteljesítenek a DAX komponensek között.

Árazás
Az E.On részvényei jelenleg 8,4-szeres 12 havi előretekintő P/E rátán forognak, ami közel 20%-kal mara el az elmúlt 5 év átlagától.
Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények
A szűkebben értelmezett szektortársak között is relatíve alacsony árazás mellett forog az E.On, csupán az RWE és az EDF árazása nyomottabb ennél.
Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények
A jelenlegi elemzői profitvárakozásokat figyelembe véve az értékeltség akár vonzónak is tűnhet, ez azonban a menedzsment mai warningja után aligha mérvadó.

Romló profitkilátások az E.On-nál - Zuhannak a részvények

Forrás: 
portfolio.hu [1]
  • Facebook
  • Jogi nyilatkozat
  • Oldaltérkép
  • © Copyright 2025, Sourcing Hungary Kft.
  • RSS
  • Készítette:festhor.com

Forrás webcím: https://www.sourcing.hu/aktualis/romlo_profitkilatasok_az_eonnal_zuhannak_reszvenyek

Hivatkozások
[1] http://www.portfolio.hu