Keresés űrlap

Jelenlegi hely

Egyiptomi hírekre ugrik az olaj

Lezárta Egyiptom a Gázával közös határát és a Sínai, valamint a Suezi tartományokban vészhelyzetet hírdetett - írja egy egyiptomi állami lapra hivatkozva a Marketwatch. A hír megjelenésére ismét emelkedik az olaj ára, a Brent hordója - hacsak pillanatokra is - jóval 106 dollár fölé ugrott, hasonló szinteken legutóbb április elején járt a jegyzés.

Megrántották az olajat

Egyiptomi források szerint a veszélyhelyzet kihirdetésére és a határlezárásra a régiókat ért támadások miatt volt szükség. Az egyiptomi kikötők és a Szuezi-csatorna egyenlőre zavartalanul üzemelnek, de a piacok láthatóan elkezdték árazni egy egyesleges ellátási zavar lehetőségét. A Brent rövid időre 106,55 dollárig emelkedett, ilyen magasan legutóbb április elején cserélt gazdát a fekete arany. A WTI jegyzése 102,2 dollárig ugrott, ami tavaly szeptember közepi árszintet jelent.

 

Csak Szuez miatt fontos Egyiptom?

Bár az egyiptomi gazdaság globális szinten kicsinek számít és az ország nem is mondható olajnagyhatalomnak, tekintve, hogy a globális kitermelés kevesebb, mint 1%-át adja, az olaj árfolyamára mégis érdemi hatást tudtak gyakorolni az egyiptomi események. Ennek oka az, hogy a Közel-Keletről érkező olaj egy része a Szuezi-csatornán (és az egyiptomi Sumed kőolajvezetéken) keresztül jut el Európa felé, vagyis lezárása esetén az árukat szállító hajóknak és a tartályhajóknak is több ezer kilométeres kitérőt kellene tenniük, ami az olaj árának emelkedését generálná. A Sumed és a csatorna napi áteresztőképessége 3,8 millió hordó volt 2011-ben.