Keresés űrlap

Jelenlegi hely

Aktuális

2011.01.05, szerda

Ahogyan arról az elmúlt hetekben a médiából is értesülni lehetett, az ország egyik legnagyobb gázszolgáltatója az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: EMFESZ Kft.) újra likviditási nehézségekből adódó működési problémákkal küzd, melynek eredményeképpen már a cég gázszolgáltatói működését lehetővé tevő – Magyar Energia Hivatal (a továbbiakban: MEH) által kiadott – kereskedelmi engedélye is veszélybe került.

2010.12.14, kedd

Az év végén célszerű visszatekinteni, milyen történések, fontos események történtek, ezzel értékelve az éves teljesítményt és eredményeket. Társaságunk számára rendkívül sikeres és mozgalmas esztendőt jelentett a 2010. év. Összesen 677 beszerzési projektet bonyolítottunk le 43 milliárd forintos összértékben. Kiemelt aktivitást mutattunk a versenyszféra mellett a közbeszerzésekben és a KKV szektorban. Az energia beszerzések mellett más beszerzési területeken is kiemelkedő eredményeket mutattunk. Partnereink számára az év során összesen 1,6 milliárd forintos megtakarítást értünk el!  Emellett alkalmazotti létszámunk megduplázódott, januárban 21 fővel kezdjük meg a működést. Összegyűjtöttük az év fontos mérföldköveit, eseményeit, eredményeit.

2010.12.11, szombat

Tisztelt Partnereink és Olvasóink!

Társaságunk ebben az évben az évzáróra biztosított költségkeretet, 1 millió forintot a vörösiszap-katasztrófa áldozati számára utalta át, így nyújtva segítséget az érintetteknek.

Partnereiknek ezúton is köszönjük az egész éves együttműködést, bizalmat és a fenti eseményhez történő közvetett hozzájárulást.

2010.12.01, szerda www.portfolio.hu

Megjelent az Országgyűlés honlapján a földgázellátásról (GET) és a biztonsági készletezésről szóló módosító javaslat. A javaslatot önálló indítványként Rogán Antal nyújtott be. Amennyiben a törvénymódosítás a most megjelent tartalommal kerül megszavazásra, akkor a jövőben 600 millió köbméterig csökkenthető lesz a biztonsági készlet és a hazai földgáztermelők (így a MOL is) az egyetemes szolgáltatásban felhasznált mennyiségig miniszteri rendeletben kihirdetett áron lesznek kénytelenek értékesíteni a felszínre hozott földgázt.

2010.12.01, szerda www.portfolio.hu

Ahogy azt várni lehetett, a tegnapi nap során az Országgyűlés elfogadta a még pénteken Rogán Antal által benyújtott törvénymódosító javaslatot, aminek értelmében az egyetemes szolgáltatás esetében minden ármeghatározási kérdés az energiaügyekért felelős miniszter hatáskörébe kerül. Így az importgáz és a hazánkban termelt földgáz árát is a következő időszakban Fellegi Tamás határozhatja majd meg az egyetemes szolgáltatásnál. A miniszter ugyancsak rendelkezhet majd a biztonsági földgázkészlet mértékéről is.

Oldalak