Keresés űrlap

Jelenlegi hely

Nincs szebb dolog, mint örök emléket ajándékozni

A Sourcing Hungary Kft. adományának köszönhetően a jászberényi Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola Szent István körúti Tagintézményének sérült diákjai 2014. május 19-21 között részt vehettek egy élményekkel teli zánkai táborozáson.

A táborban nagy szerepet kapott a tanulók edzettségének és mozgáskoordinációjának fejlesztése, köszönhetően a játékos versenyeknek, sportvetélkedőknek és túrázásoknak. A programok egyúttal a csapatszellem fejlődését és az egymáshoz alkalmazkodást is elősegítették. Bizonyára örök emlék marad a diákoknak a balatoni kalózhajózás, a balatonedericsi Afrika Múzeum meglátogatása, a közös tevegelés, valamint a nagyvázsonyi vár megtekintése.

Nagy örömmel fogadtuk a táborban készített fotókat illetve a tanintézmény visszajelzését:

„Az Önök nagylelkű támogatásának köszönhetően tanulóink olyan csodálatos élményekhez juthattak, mely számukra eddig elérhetetlen volt. Segítő támogatásukat őszinte szívvel köszönjük!”