Keresés űrlap

Jelenlegi hely

Aktuális

2013.09.28, szombat

A villamos energia beszerzés klasszikusan az őszi időszakra szokott koncentrálódni, mivel a standard naptári éves szerződések január elsején fordulnak, így a fogyasztóknak november legvégéig kell lezárniuk az elkövetkező időszakra vonatkozó vételezési pozíciókat. Az év eleji kedvező tőzsdei helyzetet számos fogyasztó kihasználta, így cégünk már összesen több mint 700.000.000 kWh villamos energiát versenyeztetett az idei év eddig eltelt időszakában.

2013.09.27, péntek

Az Európai Bizottság hat másik tagállammal együtt Magyarországra is úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött csütörtökön, vagyis második szakaszába léptette a kötelezettségszegési eljárást az energiahatékonysági irányelv nem megfelelő átültetése miatt - tudósít az MTI.

2013.09.26, csütörtök

Még az idén megvásárolhatja a Főgáz kisebbségi részesedését az MVM a német RWE-től. A Népszava értesülése szerint a lehetséges vételár jóval elmarad majd a 19 milliárdos privatizációs értéktől, 6 és 16 milliárd között szóródhat.

2013.09.26, csütörtök portfolio.hu

Szeptembertől új kereskedelmi igazgatója van a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt-nek Szentirmai Tamás (37) személyében, aki eddig a GDF SUEZ egyedi ügyfélkezelési vezetője volt - olvasható a társaság közleményében.

2013.09.25, szerda

„Itt van az ősz, itt van újra”, kezdődik Petőfi Sándor ismert verse. Ahogyan az ősz beköszöntött, indult a tanév, a nyári szabadságolások szezonja is véget ért.
A Sourcing Kft. életében is „felpörögtek” az események. Tekintettel az alacsony tőzsdei árakra, egyre több ajánlatkérő már nem csak a 2014. évre, hanem a 2015. évre vonatkozóan is megköti a villamos energia kereskedelmi szerződését.

Oldalak