Keresés űrlap

Referenciáink

Eredményeink

Beszerzési érték: 490 Mrd Ft
Projektek száma: 9075 db
Ügyfelek száma: >4500
Villamos energia: 11350 GWh
Földgáz energia: 2340 Mio m3
Elért meg- takarítás: 47 Mrd Ft

Adatkezelési tájékoztató

Jelenlegi hely

Óriásit spóroltak a gázszámlájukon

Összesen 132,5 millió forintot takarított meg tizenegy állami társaság a gázszámlán – közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Az MNV és a másik tíz cég ugyanis közös gázbeszerzési kiírást hirdetett, hogy a nagyobb mennyiség miatt kedvezőbb árajánlatokat kapjanak, mint ha az egyes vállalatok külön-külön választottak volna szolgáltatót - írja a lap.

Az 5,8 millió köbméternyi fűtőanyag ellátására az E.ON, a GDF Suez, illetve a Tigáz jelentkezett. (A lap úgy tudja, az állami tulajdonú, immár gázkereskedéssel is foglalkozó Magyar Villamos Művek azért nem indult, mert a forrásai egyelőre korlátozottak.) A kétfordulós versenyben végül a Tigáz tudott győzni az áfa nélkül számított csaknem 580 millió forintos ajánlatával, ami 18,6 százalékkal kedvezőbb, mint az egyes cégek korábbi egyesített befizetése volt. Piaci szakértők szerint ez a jelenleg átlagosan elérhető díjszabáshoz viszonyítva is körülbelül kilenc százalékkal alacsonyabb tarifát jelent. A vagyonkezelőnél jelezték, hogy csak a második fordulóval – ami internetes aukciót jelentett – 21 millió forintot tudtak lefaragni az árból, ugyanis az előzetesen beadott legjobb ajánlat még a véglegesnél magasabb összeget mutatott.

Az MNV-nél kiemelték, nemcsak a megtakarítással, de a gázbeszerzés járulékos előnyeivel is jól jártak a részt vevő cégek. Így például a tizenegy társaság összesen 15 százalékkal fogyaszthat a megadott mennyiségnél több vagy kevesebb fűtőanyagot anélkül, hogy kötbért kellene fizetnie, míg korábban az egyes vállalatoknál külön-külön állt fenn hasonló korlát. Ráadásul három hónap elteltével módosítható az előre jelzett gázmenynyiség. Ezáltal kiszámíthatóbbá vált, mely állami cégnek mekkora lesz a gázszámlája a következő kilenc hónapban.

Az MNV mintaprojektnek szánta a közös beszerzést, így a Dunántúli Regionális Vízmű, a Duna Menti Regionális Vízi Közmű, az Észak-magyarországi Vízmű, a Tiszántúli Regionális Vízmű mellett a Főkefe Kft., a Gödöllői Királyi Kastély, a Hévízgyógyfürdő Kft., a Zánka Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kft., az ERFO Kft., valamint az állami tulajdonú ingatlanokat működtető Kiving Kft. önkéntesen vett részt benne. Az egyik legnagyobb állami gázfelhasználó, az ATEV fehérjefeldolgozó a meglévő szerződése miatt volt kénytelen kimaradni a mostani kiírásból, pedig ezzel megduplázódott volna a pályáztatott fűtőanyag mennyisége. Ám a cél az, hogy a következő gázbeszerzésnél már 70-80 céget be lehessen vonni. Az MNV szerint ugyanakkor fontos, hogy csak jól fizető, stabil vállalatok kerüljenek e körbe.

A vagyonkezelő tervei szerint ezt a gyakorlatot kiterjesztik a közeljövőben más területekre is, így többek közt a telekommunikációs, a banki és biztosítói szolgáltatásokra is közös tendert írhatnak ki. A következő hasonló beszerzés azonban várhatóan az áramellátást érinti majd, ahol először szintén hasonló nagyságú társaságok bevonásával számolnak.